OM azonosító: 203030

cím: 4181, Nádudvar, Kossuth L. u 7.

Telefon: 06-54-480-438

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ,

         Honlap: www.nadudvariszakiskola.hu

Igazgató – tagintézmény-vezető neve: Dr. Takácsné Baranyai Etelka,

Tagintézmény-vezető helyettes: Benő-Nagy Réka.

 

nadudvariszaksuli1

nadudvariszaksuli2

nadudvariszaksuli3b

 

Nádudvar a 90-es évek elején, mint fiatal város egy középiskola indítását tervezte, egy olyan iskolát, mely az általános iskola után lehetőséget ad a fiataloknak helyben szakmát tanulni. A település földrajzi fekvését, hagyományait, adottságait figyelembe véve a népi kismesterségek iskolarendszerű oktatását vállalta fel. Megfogalmazódott, hogy a kézműves mesterségek oktatásának létjogosultsága van, hiszen egyre többen vannak, akik felismerve a népi kézművesség értékeit, korunk tárgykultúrájába átmenthető elemeit, az egykori tárgyakban rejlő szépséget és praktikumot, visszatérnek ezekhez a tárgyakhoz.

1992 szeptemberében kezdte meg működését a Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája, kollégiummal, a Városi Önkormányzat fenntartásában, az Ady Endre Általános Művelődési Központ intézményegységeként. A városi könyvtárral, és a közművelődési intézményegységgel integrálva,ennek az összetett intézménynek volt része 1999-2011 között az Alapfokú Művészeti Iskola is.

2013-ban az iskola állami fenntartásba, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerületéhez került, 2015. július 1-től- a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum tagiskolájaként a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásában, kollégiumával önálló tagintézményként működik.

Az iskolához alapítása óta neves népművészek csatlakoztak: Fazekas István nádudvari fazekas népi iparművész, Fazekas Ferenc fazekas népi iparművész – családjuk hírneve, a közel háromszáz éves múltú nádudvari fazekas család öröksége meghatározó volt az iskola létrejöttében és képzési célkitűzéseiben. Galánfiné Schmidt Teréz, népi iparművész, és iparművész – szőnyegszövő és takács szakoktató, és Galánfi András fafaragó, a Népművészet Mestere, az iskola későbbi művészeti vezetője együtt jöttek 1992-ben Nádudvarra a hívó szóra. Zombori Judit néprajzos, és Jeremiás Lajos a kezdetektől alapozták meg a néptánc iskolai oktatását. Később csatlakozott Vetró Mihály és Árvai Anikó a Népművészet Ifjú Mesterei nemezkészítők, Benő Tamás bőrműves-, és Győri Balázs faműves szakoktatók, mindketten a Népművészet Ifjú Mesterei. Az iskola Kossuth úti, több mint 150 éves épülete 2006-ban került felújításra, udvarán 2008-ban megépült a Szín-tér. A 2007-ben elkészült új kollégium 50 férőhellyel, modern körülmények között várja a szakiskola diákjait.

Az állami fenntartó a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskolát stratégiailag fontos intézménynek tartja, mely a hagyományos mesterségek oktatásában évtizedek óta kiemelkedő szerepet játszik az ország keleti felében. Az évek során több minisztériumi elismerésben részesült az iskola a kézművesség oktatásában végzett kimagasló munkáért.

Tanulóink közül eddig huszonnégyen nyerték el a Népművészet Ifjú Mestere címet, tizenheten népi iparművészek, és öten Príma Junior díjasok. A kimagasló szakmai munka köszönhető az itt oktató kézműveseknek, kik országosan is elismert alkotó szakemberek.

A 2016/17. tanévtől átalakulnak a szakképző iskolák. A nemzeti köznevelésről szóló törvény 99/D. § (1) és (2) bekezdése, valamint a szakképzésről szóló törvény 92/A.§ (12) bekezdés alapján a jelenlegi szakközépiskola szakgimnáziummá, a jelenlegi szakiskola szakközépiskolává alakul.

Iskolánk 2016 szeptemberétől 4 évfolyamos; szakgimnáziumi osztályt is indít művészeti tanulmányi területen. Felvételnél a tanulmányi eredmények mellett, további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe vesszük. Az egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés belépési feltétel. Művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; képző- és iparművészet ágazati oktatás. A szakképzési évfolyam után tervezett kimenet a textilműves szakma, melynek fő területe a kézműves alapok felhasználása a mai textilekben.

A 2016/17. tanévtől a jelenlegi szakiskola szakközépiskolává alakul. A 3 éves szakmai képzést és komplex szakmai vizsgát követően automatikus továbblépési (továbbtanulási) lehetőséget nyújt az érettségi megszerzéséhez, egy kétéves érettségire felkészítő képzés keretében. Erről a lehetőségről a tanuló dönt. Ebben az esetben a tanuló négy kötelező közismereti vizsgatárgyból tesz érettségit és a korábban az iskolában megszerzett szakképesítése középszintű érettségi vizsgaként kerül elismerésre.

Ebben az iskolatípusban tehát a következő tanévtől 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható) van. Szakközépiskolai kerettantervek szerinti oktatás során közismereti tárgyak, angol nyelv, szakmai elmélet és gyakorlat művészeti tanulmányi területen és informatika szakmacsoportban választható.

A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése:

  • Népi kézműves (faműves, fajáték készítő szakmairány); Kimondottan fiúknak való kézműves szak.        
  • Népi kézműves (fazekas szakmairány); Népi kerámia hagyományainak széleskörű megismerése.           
  • Népi kézműves (kosárfonó, fonottbútor készítő szakmairány); Ősi szakmáink egyike, fiúknak, lányoknak egyaránt ajánlott.     
  • Népi kézműves (szőnyegszövő szakmairány); Megismerkedhetnek lakástextil-, viseletkészítéssel.    
  • Népi kézműves (takács szakmairány); Vászonszövés technikai, elméleti alapjai.
  • Népi kézműves (nemezkészítő szakmairány); Apró tárgyak, ruházati darabok, szőnyegek készítése.       
  • Népi kézműves (népi bőrműves szakmairány); Bőrfeldolgozás mestersége, tárgyalkotás tanulható.    
  • Számítógép-szerelő, karbantartó; Informatika az összeszereléstől, a használatig.

Az érettségizett vagy 10 osztállyal rendelkezők két tanév alatt szerezhetnek szakmát. Nappali munkarendben, iskolarendszerű oktatásban 25 éves korig államilag támogatott az első szakképesítés, míg iskolatrendszerű felnőtt oktatásban – esti tagozaton - korhatár nélkül az első és második szakképesítés is megszerezhető ingyenesen.

Felnőttképzésben „Népi játszóházi foglalkozásvezető”, és „Népi kézműves szakoktató” is szerepel a képzési palettán. Iskolarendszeren kívüli képzésben intézményünk 2008 óta oktatja eredményesen a hallgatókat. Az általunk nappali rendszerben oktatott népi kézműves képzésünkre a népi játék és kismesterségek oktatója megnevezésű szakképesítés-ráépülés. Az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti a 10683-12 azonosítószámú, Népi játszóházi foglalkozásvezető tevékenysége megnevezésű modul része, az eredményes modulzáró vizsga pedig feltétele a komplex szakmai vizsgára bocsátásnak.

Nyitott kapuk időpontja: bejelentkezéssel minden szerdán 9-15 óra között látogatható az iskola.

                                                                        Dr. Takácsné Baranyai Etelka
                                                                               igazgató

 

Forrás: nadudvariszakiskola.hu